2013. december 4.

Mintakendő

Régóta ki szerettem volna próbálni néhány - számomra legalábbis - különleges kötésmintát. A hímzett mintakendők mintájára készítettem el a saját kötött kendőmet. Nem terveztem előre, menet közben alakult a minta: sima kötéssel kezdtem, majd egy- és kétszínű struktúramintákkal folytattam, ügyelve arra, hogy a színek és minták váltakozása harmonikus legyen. A szaporítást kétféle ráhajtással végeztem, így a kendő széleit a hagyományos lyuksor szegélyezi, míg középen tömör lett.
 3 és feles tűvel a halványbarna ás púderrózsaszín Red Heart Baby (50g/190m) fonalból kötöttem. Horgolok hozzá egy barna sapkát is...

24 megjegyzés:

  1. Szép lett, a barna-rózsaszínt nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
  2. Barna-bézsnek láttam. Nagyok jók a minták, főleg a darázsolásos rész tetszik. A harmadik fotó valami fantasztikus lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. van egy kis rózsaszínes árnyalata. mint a finom, natúr színű púdernek. egy séta közben készültek a képek: leterítettem ide-oda - mólóra, fűbe, kerítésre - a kendőt.

      Törlés
  3. A kép alapján nagyon vastagnak tűnik (kb mintha 6-os tűvel kötötted volna), meg is lepődtem, amikor olvastam, h jóval kisebb tűvel kötötted. Szeretem a barnát és a rózsaszínt együtt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a fonál nagyjából olyan vékony, mint a közismert barkás cinege volt. nem szeretek vékony fonalat vastag tűvel kötni, mert aztán csak lóg :)

      Törlés
  4. Én a leírást nem igazán értem, mert nem tudok kötni, de a végeredmény egy csodálatos kendő!!! Nagyon tetszik!!! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. leírásnak aligha nevezhető, inkább csak egy sebtében lejegyzett recept :)

      Törlés
  5. Micsoda gyönyörűséges képek... hát igen ezt is tanulni kell... de a kendőd... szuper..Én nem szoktam, de már láttam, nagy tűvel kötött dolgokat.. Szerintem is szebb ha kis tűvel van készítve... persze ez a vélemény is megoszlik... ki így szereti, ki úgy... Egyébként ezek a sejt minták nagyon jók, bár a fonalat szereti enni... nekem hordható a mai napig ennek a sejtmintának a másik változata.. ami több mint 25 éves...Éva bocs hogy kicsit hosszúra sikerült az írásom... De jó volt itt lenni a blogodon és gratulálok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hidd el, szívesen tanulnám, mármint a fényképezést, de kötés terén is van mit tanulnom. akkoriban, 25 éve én is kötöttem egy óriáspulcsit hasonló sejtmintával.Vera, gyere máskor is:)

      Törlés
  6. Nagyon szép és egyedi lett, ügyesen megtervezted (akár menet közben is), jól kijöttek a minták.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, menet közben azért tervezgettem, számolgattam.

      Törlés
  7. Különleges kendőt készítettél, terveztél :) Játék a fonallal, lyuksorokkal az alap kötés ismeretekkel szépen összehoztad a színek is tetszenek visszafogott és elegáns. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. valóban nem kell hozzá más tudás, mint sima, fordított és ráhajtás :)

      Törlés
  8. nagyjából mindent leírtak az előttem szólók :-) csodállak ezekért a"meglátjuk, mi lesz belőle" munkákért

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért előtte is terveztem egy kicsit: fejben volt egy kép, amihez közben alakítottam a mintát :)

      Törlés
  9. Nagyon finom, szép kendő lett, az utolsó kép a kedvencem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy körös-part sétán készült, mint ahogy sok képem :)

      Törlés
  10. De szép ! :) Jó dolog úgy kötni , hogy közben alakul a minta .

    VálaszTörlés
  11. Ez nagyon szép lett. Ugyanolyan jó hangulata lett, mint a hímzett mintakendőknek!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy meglátogattál. Köszönök minden megjegyzést.